Igal - 3 weboldal


Az Igali Önkormányzat, az Igali Gyógyfürdő és Termál Panzió weboldala

Fürdőváros, mely a legnagyobb vonzóerő a turisták számára. Nyugalom, pihenés, gyógyulás. A somogyi megyeszékhelytől, Kaposvártól 25 kilométerre, a lankás somogyi dombok és gazdag erdők ölelésében fekszik Igal.



Három különálló weboldal, de mégis összekapcsolódnak

Az igali fürdő, a gyógyhatású víz áll a középpontban. A turisztika mozgatórugója a környéken, mely központi szerepet játszik minden szolgáltatás tekintetében, úgymint a város életét irányító önkormányzat, a vendégek szálláshelyéül szolgáló panzió és maga a gyógyfürdő életében is. Ez az összetartozás fogalmazódott meg célként, amelyet szerettünk volna megjeleníteni mindhárom területen, úgy, hogy ne veszítse el egyik sem egyediségét.



grafikai elemek, színek

A 3 weboldal más-más területeket mutat be, más típusú tartalommal, más látogatói körrel. A megrendelő viszont szerette volna, ha bár mindegyik weboldal kicsit másnak szól, és saját arculata van, de legyen köztük kapocs, ami vizuálisan is összeköti őket, amitől ismerős érzése lesz az oldalakat látogatónak.

Ilyen kapocs a gyógyfürdő és az önkormányzati lap fő színvilága, ami a gyógyfürdő tetőszerkezetének jellegzetes színe. Hasonló kapcsolódási pontok, a gyógyfürdő és a panzió oldalain megjelenő hullám motívumok. Színvilágában a panzió oldala kiugrik a többi közül, mert itt a panzió oldalán az épületének belső színvilágát kellett megjeleníteni. A weboldal meglátogatása után az panzióba érkezőt ismerős hangulat fogadja.




További képek


 Én is szeretnék egy ilyen weboldalt!



9700 Szombathely,
Semmelweis Ignác utca 4-6. 1. em. 103. ajtó • +36 30 883 5643 • sales@chrome.hu